Váradiné Tornyi Zsuzsa
Váradiné Tornyi Zsuzsa vagyok, óvodapedagógus.
Korábban, éveken keresztül gyakorló pedagógusként gyermekcsoportban dolgoztam, jelenleg egy debreceni óvoda intézményvezetőjeként irányítom többek között az ott folyó szakmai munkát, koordinálom a szakmapedagógiai feladatok megvalósítását.
Grassroots sportszervezőként 3 éve vezetem az intézményi Bozsik-programban részt vevő gyermekcsoportokat. Két éven keresztül segítettem egyesületi szinten is az 5-7 éves gyermekek mozgásfejlesztését.
Több, mint 21 éves szakmai tapasztalatom alapján úgy gondolom, hogy a gyermekek életében az első 7 év kiemelt jelentőségű. Meggyőződésem, hogy az egészséges személyiségfejlődés eredményességét és a képességfejlesztés hatékonyságát a megfelelő mozgásfejlesztés határozza meg.
Mivel a gyermekek természetes igénye a mozgás és a játék, legfontosabb feladatunk ezeken a csatornákon keresztül sokoldalúan, többirányú, inspiráló módon segíteni a fejlődési folyamatokat.
Vadné Markovics Viktória
Vadné Markovics Viktória vagyok, két fiú édesanyja, szertorna edző és matematika – testnevelés szakos tanár.
Célom, hogy minél többeknek irányt mutassak, hogy egészséges, sportos, aktív és szellemileg kiegyensúlyozott élete lehessen.
10 Angliában töltött év alatt lehetőségem volt több Cambridge és környékbeli általános iskolák pedagógusaival a helyi tanterv fejlesztésének kidolgozásában.
Férjemmel közösen a City of Cambridge szertorna klub vezetőedzőiként heti rendszerességgel több mint 500 tornász munkáját koordináltuk, edzőit irányítottuk, mentoráltuk. Ezekben az években szerzett tapasztalataim és az egész életemet meghatározó szertorna múltam segített rájönni arra, hogy a mozgásfejlesztés a személyiségfejlődésre kifejtett bizonyítottan jótékony hatása mellett a tanulási készségeket is fokozottan befolyásolja, miközben a sikerélmény is garantált.
A nevelési értékek mellett kiemelten fontosnak tartom az örömszerzést is, hiszen az örömmel végzett tevékenység közben szinte észrevétlenül tanul a gyermek, és fejlődik személyisége. Egy mozdulat elsajátításakor nem kizárólag annak megtanulása történik, hanem tágabb értelemben beszélhetünk mozgástanulásról, viselkedéstanulásról sőt személyiség és jellemformáló tevékenységről. Vagyis mozgástanuláson keresztül a fizikai és mentális tulajdonságok együttesen fejlődnek.
Célunk, hogy a játék élménye közben/mellett bővüljön és fejlődjön a gyerekek mozgáskultúrája és így motoros képességeik is.
Minden magasabb rendű tanulási tevékenység alapja a mozgás: elengedhetetlenül fontos a beszéd, olvasás és írás elsajátításában, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni az első 6 életév minőségi mozgásfejlesztését.